Hangulata van a napsütésnek, végre ahogy körbefonja a város házait, s bejárja a tájat, megmosolyogja az útmenti fákat, s amint a tereket barangolja át. Mit barangolja, hisz körbe rohan! Az ember ilyenkor dilemmával küszködik: kinn is lenne, hogy habzsolja a tavaszt, s tömje a bőre alá, a retinája mögé, de be is kucorodna, ha jó a társaság.
Mert jó társaságból nem volt hiány szombat délután, április idusának másnapján. Hétvégi sétánk első állomásaként a SpinozaHázba voltunk hivatalosak, az Éden Művészeti Hálózat hagyományteremtőnek szánt rendezvényére. Megszokásból írhattam volna versfelolvasó estet is, de a Beri Róbert (Beró) szervezésében zajló esemény nem nélkülözte a prózát, zenét és a képzőművészetet sem, rögtönzött tárlatán.
Emlékszem, még tavaly decemberben ejtett szót Beró terveiről, a Fazekas Gimnáziumban beszélgettünk a közelgő távlatokról. Jó lenne pezsdülni, nyüzsögni, gyakrabban összejönni, hiszen ez élteti a művészeteket. Jó megosztani az emlékeket, a papírra vetetteket, és a miliő sem mindegy. És ez nem élményhiányos környezet. A Dob utcai Spinoza Színház, a pesti Broadway kellős közepe, fáradhatatlan inspirációkat szül az emlékező elmének, ez immár bebizonyosodott. S ahogy a fáradhatatlan szervező megálmodta, a tavasz most már igazán elkezdődött, egyre gyakoribb találkozásokkal. Csak legyen a fej, amit kapkodni lehet.
Az otthonos kis kamara teremben körbetekintve teltházasnak tűnt az örvendetes igyekezet. Az Éden-hálózat színe-java képviseltette magát: (a teljesség igénye nélkül) ott ült közöttünk Márté Zsuzsanna Fruzsina, Varga Nóra, Csintalan Ila, Dóka György, Mildner Katalin, Szecsődy Kristóf, Cseri János, Meyer József, Cseh Györgyi és Balázs László is. Illusztris vendégsereg kerekedett, s nem lehet kihagyni Juhász Magda írónő állandón mosolygós arcát, s még valakit, aki ott volt csendben, a háttérben figyelve, Petz György tanárurat, irodalmárt.
Most köszönök, most köszönjetek.
Ki tudja, holnap már nem lesz rá
Idő,
elbúcsúznom, csak elrejt
majd a Múlt;
pár perces hiányom
árnya egyre nő./részlet - Dóka György: Most szeretek.../
Beszélgetés kerekedett, színpadi, de korántsem színpadias. Beró kérdezett, kezdetben nem annyira kötetlenül még, de aztán egyre felszabadultabban - talán ezt még a körben jelenlévő Szinay Balázs, kritikus sem vetheti a szemére -, az alkotók pedig hosszabb-rövidebb életutakat vázoltak fel az érdeklődők előtt. A bemutatkozásokat két-három alkotás követte, a szerzők tolmácsolásában. Amikor pedig már szakavatott felolvasóra volt szükség, Bocsi Beáta interpretált a pulpituson.
Kiemelkedő pillanatoknak tartottam Dóka György bemutatkozását, szecessziós álomvilágát úgy az írott művek terén, mint grafikai alkotásai bemutatásakor. Mildner Katalin szintén rajzokkal érkezett, nem akármilyenekkel, de számíthat az érdeklődő hamarosan közre kerülő fényképeire is a rendezvényről. Nem elhanyagolható meglepetés volt Cseh Györgyit hallgatni, különös versi színvilága és szimbolikája napokig visszaköszön majd még, de Juhász Magda író-költőnő sem okozott kisebb derültséget és katarzist, mikor az előre megbeszélteket sutba dobva, saját műve mellett egy kedvelt költőtárs, Grigó Zoltán versét tolmácsolta.
Hangulata van a napsütésnek, s a találkozásoknak így a tavasz igazi kezdetén. A két óra elillant, majd a népes vendégsereg is, annál gyorsabban. Elsietett a művészet a hétvégét ünnepelni.
A hétvége pedig a művészeteket ünnepelte: az írottat, a lefirkantottat és a megszerkesztett képi élvezeteket, no meg a kulináris élményeket. Párom meghitt társaságában először a Spinoza Kávéház capuccinojából vettük ki a részünk, jól esett, mint ahogy a minden igényt kielégítő felszolgálás is. Aztán török salátabárba vezetett az utunk a Dob utca-Károly körút sarokszerkezetén.
Egy török vendéglőben ne keresd a közép-európai színeket és szabályokat! Oda sem szabad nézni, ha az utcáról betérő tulajdonos és barátai, pillanatok alatt az ételpult mögé kerülnek kézmosás és bármiféle higiénés elvárást betartva. Annyit nem érdemel az egész, kár erőt pazarolni a felháborodásra. Mert a lényeg a salátában van, ami fantasztikus. A lecsós padlizsán, s paradicsomos feta ízvilága is feledhetetlen.
Aztán a séta a Dohány utcában, majd a Váci utcán át a Vörösmarty téren. Mint mondottam volt, a hétvége a művészeteket ünnepelte. A téren mosolygó emberek pedig az utcazenészeket. A szaxofon hangját itt (a Gerbeaud előtt), s az üvegpoharak szívet melengető hangját a másik oldalon, kifejezetten virtuóz kezek alatt. Ünnepi hangulata volt a napsütésnek, s a szombat délutánnak újra a városban kinn.
